15.Az utazás.

Május 13. Csütörtök.

/Sziasztok :) itt az újabb rész. Szerintem eléggé hosszúra sikeredett, a következõ rész csak jövõ pénteken lesz, persze ahány komment annyi nap minusz:D. Sajnálom, de egyébként is minjdárt suli és most, hogy 9.be megyek nehezebb lesz, minden kicsit, így lehet, hogy írni sem lesz annyi idõm, de persze próbálok erre is idõt szakítani. Még egyszer bocsii.:D Jó olvasást. Puszii.xx.R./

Tegnap az egész napomat, és tényleg az egészet a családommal töltöttem. Nagyon jó volt. Moziztunk, sétáltunk, nevettünk meg csak úgy beszélgettünk mindenről.
 Reggel anya fél kilenckor becsörtetett a szobámba.
-Chiara, ha nem akarod lekésni az utazást, akkor még aludhatsz, de ha menni szeretnél Londonba, akkor szerintem jobb lesz, ha most felkelsz.-mondta, miközben elhúzta a sötétítőt az ablakomon.
-Miért? Mennyi az idő?-kérdeztem kómásan.
-Fél kilenc múlt.-jelentett ki teljes nyugalommal, mire az álom kiszökött a szememből.
-Tessék, miért nem költöttél fel hamarabb?-kérdeztem a fürdőbe menet.
-Olyan aranyosan aludtál.-mondta. Na igen, szép lesz, ha pont olyan aranyosan elkések. Rekord idő alatt elkészültem (tíz!! perc alatt). Majd lementem.
-Szia, mama kicsikéje.-köszönt el nagyi könnyes szemmel.
-Vigyázz magadra.
-Rendben, de indulnom kell, mert a végén még elkésem.-mindenkit megöleltem, majd apa szólt, hogy menjek,mert kiállt az autóval. Martin kihozta a csomagjaimat és bepakolt.  
-Apa én elviszem Chiarát a suliig.-mondta.
-Oké, ha Chiara is beleegyezik.-mondta apa. Na igen Martinnak 16 éves kora óta van jogsija, így bármikor kocsikázhat. De jó neki.
-Jó, nekem mindegy ki visz el, de induljunk már, mert nyolc perc van kilencig.
-Oké, ülj be.-mondta Martin, majd elindultunk.
-Miért akartál elhozni?-kérdeztem, mivel tudom, hogy csak úgy nem tesz õ szívességet.
-Csak úgy.
-Na persze, engem akarsz átverni?
-Nem, tényleg csak úgy elhoztalak.-mondta.
-Oké.-közben már közeledtünk a sulihoz. A többiek már mind ott voltak. Mikor kiszálltam a csajok szinte rám ugrottak.
-Juj, megyünk Londonba.
-Annyira wá.
-Nem hiszem el.-sikítoztak.
-'En is nagyon várom, hogy ott legyünk.-mondtam és  a csomagtartóhoz siettem, hogy kiszedjük a csomagokat. De Martin sehol sem volt. Miközben a tekintetemmel kerestem, megláttam, hogy éppen Erickel beszélget. Jaj, ne. Miről beszélhetnek ezek?
-Martin segítenél?-kérdeztem, miközben a csomagokkal bajlódtam. Odajött, és segített kiszedni a csomagokat. Majd beült az autóba és megtért. Mikor elindult haza felé kiszólt az autóból, hogy " Aztán okosan". Na jó ezt nem tudtam, hogy nekem vagy a  mellettem álló Ericknek mondta, akivel az előbb beszélt. De vajon miről beszélhettek? Mindegy. Apropó Erick.  Térdig érő nadrágan és fehér pólóban volt, napszemüveggel a fején. Hogy tud valaki ennyire helyes lenni? Ahw. A gondolkodásomból Hope zakkantott ki.
-Juj, annyira imádom Londont.-mondta ugrálva.
-'En is, alig várom, hogy ott legyünk.-mondtam.
-Csak az a baj, hogy Carl nem jöhet, így egyedül vagyok.-mondta kissé szomorúan.
-Akárcsak én.-mondtam, de én nem voltam szomorú, mert tudtam, hogy Erick ott lesz, és legalább láthatom.
-Gyerekek itt a busz, mivel megyünk a reptérre. A kézi csomagokat vegyétek magatokhoz, a többit meg be a busz csomagtartójába.-mondta az osztályfõnök, majd elvettem a hátitáskám, amibe csak a legfontosabbakat pakoltam. Telefon, zsepi, fül hallgató...stb.
Felpakoltunk a buszra, majd fel is ültünk. Fél óra múlva már a repülőtéren voltunk. 
-Figyelem. Kedves utasaink a Párizs-London járat húsz perc múlva indul.
-Gyerekek, rendeződjetek kettes sorba.-mondta az ofõ. Be is álltunk. Persze az osztály "párocskáinak" könnyű volt társat találni.
(Tomi-Elz
Dani-Nessa
Leo-Viki
Chad-Réka)
És ott voltunk mi hatan. Beálltam Hope mellé, de õ egyszer csak eltűnt mellőlem. Ekkor Lin már Rita mellett állt. És észrevettem, hogy Nicole arra vár, hogy Erick mellé álljon.
-Nicole.-szólalt meg Hope.-Mi a fenét csinálsz? A'llj már ide mellém rád várok.
-De, én...-kezdte Nicole, majd beállt Hope mellé. Erick meg csak ekkor ébredt fel.
-És én hova álljak?-kérdezte Erick, mert eddig a telefonjával volt elfoglalva, így azt sem tudta, hogy mi zajlik körülötte.
-Ha jól látom Chiara mellett nem áll senki.
-Ja, oké.-mondta Erick és beállt mellém. Mellettem állt. Azta. Ezért még jövök egyel Hopenak. Szegény el kell viselje Nicole-t. De sajnálom..
-Gyerekek maradjatok itt, míg felhívom Földessy tanárurat. Nem értem, hol késik még.-mondta az ofõ, mire lehervadt a mosoly az arcomról.
-Ne, csak Földessyt ne.-motyogtam, de a mellettem álló Erick meghallotta.
-Sajnállak.-mondta.
-Hát igen én is magamat.-értettem egyet, tuti, hogy egész út alatt velem fog kötekedni, csak a matek leckét ki ne kérdezze...
 Pár perc múlva visszajött az ofõ Földessyvel együtt.
-Chiara állj normálisan a sorba.-mondta Földessy. Na tessék, már kezdi is. Közben, míg ott álltunk bepakolták a csomagjainkat is.
-Figyelem a Párizs-London járat öt perc múlva indul. Kezdjék meg a beszállást.-mondta egy női hang a hangos bemondóból.
-Jól van gyerekek. Nyugodjatok le.-mondta az ofõ-Induljunk. A gépen azzal ültök, akivel most álltok.-mondta, mire én megdöbbentem. Tessék? Ez azt jelenti, hogy Erickkel utazom Londonba? Atyaég..
 Felültünk a gépre. Én az ablak melletti ülést kaptam. A táj (már ami látszik) biztos gyönyörű innen, de biztos, hogy én nem élem túl, ha ott ülök.
-Erick?-kérdeztem furcsa rekedtes hangon.
-Igen?-fordult felém egy gyönyörű tíz pontos mosoly kíséretében.
-Nem cserélnél velem helyet? Mert izé, nem hiszem, hogy kibírom az ablak mellett.
-Persze.-mondta, miközben felállt, hogy helyet cseréljünk.
-Köszi.-mondtam, mikor már belül ültem.
-Kedves utasaink. Repülőgépünk hamarosan megkezdi a felszállást, foglalják el helyeiket. Az utunk körülbelül két óra tíz perces lesz. Reméljük kellemesen utaznak majd.-hallottuk a hangos bemondóból. Majd a gép fölszállt, én meg elővettem a telefonomat és a fül hallgatómat. Zenét akartam hallgatni.
-Mit csinálsz.-kérdezte Erick.
-Zenét akarok hallgatni, úgy sincs mit csináljak.
-Ja, hallgathatom veled? Otthon hagytam a fül hallgatómat, és hangosan hallgatva kicsit ciki lenne.-magyarázkodott. Ahw..hogy mennyire cuki ilyenkor!! 
És zenét hallgattunk. Együtt...Éppen a Naughty Boy - La La La ment, mikor elaludtam. Majd arra ébertem, hogy az utaskísérõ megszólít.
-Kapcsoljátok be a biztonsági övet, hamarosan leszállunk.-ekkor felemeltem a fejem. És megütöttem Erick fejét. Ugyanis az én fejem az õ vállán (!!) volt. Az õ feje meg az én fejemre (!!) volt hajtva...
-Ercik, ébredj, mindjárt leszállunk.-mondtam neki, amúgy meg el is felejtettem említeni, hogy mennyire cuki mikor alszik..
-Máris megérkeztünk?-kérdezte kómás állapotban.
-Mindjárt.-javítottam ki.
-Ja, oké. Amúgy meg köszi a zenét.-adta vissza a fül hallgatóm.
-Nincs mit.-mondtam.
 A gép leszállt a Luton repülőtéren, mi meg mentünk megkeresni a csomagjainkat.
-Gyerekek, arra kérlek, hogy maradjatok azzal, akivel a repülőn ültetek, mert nem lenne jó, ha valaki elveszne, vigyázzatok egymásra.-mondta az ofõ. Na igen, most szót fogadok (nem mintha máskor nem fogadnék szót), hisz Erickel maradok, és rá kell "vigyáznom".
-Tudod mit?-kérdezte Erick.
-Mit?-kérdeztem vissza.
-Add ide a kezed, már ha vigyáznom kell rád legyen hiteles.-mondta egy elképesztően gyönyörű mosoly kíséretében. Hát erre nem számítottam. És habár nem láttam magam biztos voltam benne, hogy teljesen lefehéredtem.-Chiara, hahó jól vagy?
-Igen persze.-mondtam, és ekkor Földessy rám szólt.
-Chiara, ha lennél olyan kedves és elindulnál haladhatnánk is.-mondta. Majd Erick megfogta a kezem(!!), és elindultunk. Amikor kimentünk a repülõtérrõl buszra szálltunk. Buszra...ilyen buszra!! 
 És elindultunk a hotelhez, ahol foglalva volt nekünk. Az ofõtõl megtudtuk, hogy hat szoba. Ahova így 'költöztünk' be.
Nessa-Viki-Elz
Lin-Nicole-Rita
Hope-Réka-Én (Chiara)
Erick-Dani-Tomi
Leo-Chad

Ofõ-Földessy. Sajnáltam, hogy a 'csjok' egy részétől külön vagyok, de az ofõt még jobban..Földessyvel egy szobában élni, maga a pokol. Mikor megérkeztünk szó szerint tátva maradt a szájam. A Chorinthia hotel csodálatos és hatalmas volt. Leszálltunk a buszról és a bejárathoz menünk. Tényleg minden csodálatos volt. 
-Gyerekek, mindjárt bemegyünk, megkérlek titeket, hogy viselkedjetek civilizáltan. Londonban vagyunk.-mondta büszkén.-Amúgy a szobáink a harmadikon vannak. És előre kijelentem nem akarok panaszt hallani rátok. most fél kettő, ötig pihenő, azután meg "gyalog túra"-mondta az ofõ, majd bementünk. Míg az ofõ elintézett pár dolgot mi türelmesen vártuk. Közben odajött hozzám Hope, akit szorosan megöleltem.
-Köszi.-súgtam a fülébe.
-Nincs mit, és remélem jól utaztál, mert nekem ez volt életem legborzalmasabb útja...
 Felmentünk a szobánkba, ahol minden tökéletes volt, tökéletesen nagyszerű, meg gyönyörű.
Kipakoltunk, és ledőltünk pihenni. Amúgy a szobánkba volt egy plazma tv volt internet, annak ellenére, hogy számítógépet sehol nem láttam. 
-Csajok!-mondta Hope.-Tudjátok mim van nekem?-kérdezte.
-Nem, de sejtem, hogy hamarosan elmondod.-mondta Réka.
-Ha-ha, amúgy meg elmondom. Nekem...-és itt húzta az időt.-Nekem itt van a laptopom.
-Aztaa.-mondtam szarkasztikusan. Ekkor kopogtak.
-Nyitva.-mondtam.  Viki, Nessa és Elz léptek be sipákolva.
-Juj, nálatok is van plazma tv, meg számítógép és net?-kérdezte Viki.
-Gépünk az nincs, vagyis van de az a Hopé.-feleltem.
-Jaj ez egyszerűen csodálatos.-ájuldoztak tovább.
 Fél öt körül elkezdtünk készülődni a "túrára". Majd ötkor lementünk.
-Gyerekek, ma nem lesz nagy séta, mivel lesz időnk arra még.-mondta az ofõ.-Na de induljunk.
El is indultunk. Nem terveztünk nagy sétát, de végül az lett. Elindultunk, még mindig kettesével. Én Erick mellett sétáltam csendesen. Előttünk Daniék mentek, hátul meg Tomiék jöttek utánunk. Erick hülyült a fiukkal, én meg inkább zenét hallgattam, és nézelődtem. Csak mentünk és mentünk. Egyik kis utcából ki, a másikba be. Kezdett besötétedni. Én meg kezdtem félni. A fiuk sem hülyültek már annyit, bizonyára õk is megunták.
-Milyen a séta?-kérdezte Erick, mire megijedtem, ugyanis eddig csendbe volt.-Bocsi nem akartalak megijeszteni.-tette hozzá.
-Semmi baj, csak kezd sötét lenni és mivel kissé félős vagyok...-magyarázkottam.
-Semmi baj.-mondta természetes arc kifejezéssel és újra megfogta a kezem. Hát azt hiszem, egy ideig nem mosok kezet.
-Tanár úr mikor megyünk már vissza Viki kezd fázni.-mondta Leo. Annyira édes, hogy így törődik Vikivel.
-Mindjárt gyerekek, csak..hát, az van, azt hiszem eltévedtünk.-dadogta. Tessék. Mikor kimondta elkezdtem sírni. Tudom, hogy hülyeség, és hogy nem szokásom ilyent csinálni, de szerintem már túl fáradt is voltam, meg minden.
-Hé Chiara, nyugi.-mondta Erick és magához ölelt(!!). Közbe az ofõ felhívta a hotelt, hogy segítsenek nekünk. Segítettek is. Húsz perccel később egy busz jött értünk, és egyenesen a hotelig vitt.
-Sajnálom gyerekek. Nem így terveztem.-magyarázkodott az ofõ.-Gyertek vacsorázzunk meg.-mondta, mire mindenki felhördült. Ugyanis háromnegyed  tizenegy volt. És egy nehéz nap elteltével, a minimum, hogy pihenünk. 
 Egyértelműen megszavaztuk, hogy kihagyjuk a vacsorát. Feljöttünk a szobáinkba. Megfürödtem, majd fogat mostam és belefeküdtem a puha ágyikómba és aludni készültem. Ekkor valaki, pontosabban valakik rám ugrottak. Rita és Hope volt.
-Ti normálisak vagytok? Fáradt vagyok, és aludni szeretnék.-mondtam durcásan.
-Jó, tudjuk, mi is azok vagyunk, de addig senki sem alszik, míg el nem mondod mi volt ma Erickel.-mondta Rita.
-Igen, nem azért szenvedtem egész nap, hogy azt sem tudjam mi volt veletek.-mondta Hope.
-Hát semmi érdekes, csak megfogta a kezem, megvigasztalt....-és elmeséltem a csajoknak, hogy mi volt. Hope szerint ezért megérte neki szenvednie.
 Hát ez a mai nap csodálatos volt és egyben nagyon fárasztó is...