19.Miért?

Május 18-21 (kedd-péntek)

/Sziasztok :) itt a 19. rész.:D Tudom, hogy kicsit rövidre sikeredett, de lesznek majd rövidebb részek is:D, persze hosszabak is:D. Nagyon örülök annak, hogy már 11 rendszeres ólvasóm van. Remélem még gyarapodik néhány fõvel a tagok száma:D Nem tudom, hogy mikor lesz majd következõ rész :/ hisz nekem is hétfõtõl suli :(...Na de, majd megoldom. Jó olvasást és ne felejtsetek el kommentelni.!!. xx.R./

 Hétfõn este fáradtan és boldogan aludtam el. Ez volt az utolsó pozitív dolog az életemben. Kedd reggel minden elromlott. A csajokkal lefelé indultam. A lépcsõn mentünk, mivel a lift elromlott.
Vidáman lementem, majd olyant láttam, amitõl leültem. Szó szerint összeomlottam, és a lépcsõkön sírva fakadtam. Erick a bejáratnál állt. Egyedül volt. Azt hittem engem vár. Hamar kiderült, hogy nem. 
-Még nincs itt Chiara.-hallottam Lin mogorva hangját. Ekkor Nicole már Erick mellett állt, majd szembefordult vele és megcsókolta(!!!). Én meg összeestem. A könnyeim csak úgy potyogtak. Gyorsan elkezdtem visszafelé szaladni. Nem akartam látni õket. Annyira fájt. Nicolnak már másodikszor sikerül megszerezni Ericket. Ráadásul másodikszor  úgy, hogy Erick az enyém. Vagy mégsem. 
 Felrohantam a szobába és tovább sírtam. A  lányok utánam rohantak.
-Chiara, nyugodj meg biztos csak félreértés az egész.-próbált nyugtatni Hope.
-Nem érdekel.-mondtam és letöröltem a könnyeim.-Legyenek boldogok.-és ahogy ezt kimondtam, újra sírni kezdtem.
-Hahó, lányok lemaradtok a reggelirõl.-kukucskált be az ofõ a nyitott ajtón keresztül.-Te jó ég. Chiara minden rendben?-kérdezte az ofõ rémülten, mikor észrevette, hogy sírok.
-Persze, csak...izé, fáj neki a...a hasa és a feje is.-lódított Elz.
-Nem tudom ilyenkor mit kell tenni, de keresek valami pirulát.-mondta az ofõ.
-Ne-he-em kell, csa-ak pi-ihhenni sze-heretnék.-mondtam, vagyis inkább dadogtam.
-Én itt maradhatok vele.-ajánlotta fel Hope.
-Nem kell.-mondtam miközben letöröltem a könnyeim.-Menj nyugodtan. 
 Hope nem akart elmenni, ahogy Elz, Nessa, Réka és Viki se. Annyira aranyosak voltak, de amiért az én kirándulásom elromlott, azért az övék is nem kell elromoljon.
 Nehezen, de rávettem õket, hogy menjenek csak. 
-Akkor indulás, még meg kell reggeliznetek.-mondta az ofõ a csajoknak, és õk le is mentek.-Neked meg gyógyulást, hívj nyugodtan, ha valami baj van.-mondta majd kiment.
Tovább sírtam. Majd néhány perc múlva jött egy üzenetem Nessától.
  Az ofõ mondta idelent a többieknek, hogy beteg vagy és itt maradsz. Erick elrohant szerintem hozzád ment. xx.Ness.
 Mire elolvastam az üzenetet kopogtak is. Mivel nem feleltem, csak sírtam Erick bejött.
-Atyaég!-mondta.-Chiara mi a baj? Jól vagy?-érdeklõdött, majd odajött és megakart ölelni, de eltoltam magamtól.
-Miért?-nyögtem ki végül.
-Mit miért?-értetlenkedett.-Mi a baj?-kérdezte. Közben a szemében rémültséget, szomorúságot és aggódást láttam. Hát értem aztán ne aggódjon!
-Tűnj el.-mondtam mérgesen. Már nem sírtam. Elkezdtem kilökni Ericket a szobából, de õ gyorsabb volt, megfogta a kezem és magához ölelt. Annyira rossz érzés volt. Legszívesebben megöleltem volna, magamhoz szorítottam volna, de le kellett küzdenem ezt az érzést. Lassan, de ellöktem magamtól.
-Kérlek menj el.-mondtam alig hallhatóan.
-De miért? Mi történt?-kérdezte.
-Menj el.-ordítottam (!!) dühösen.
-Szeretlek.-mondta Erick majd kiment. Becsaptam utána az ajtót, majd a földre roskadva sírtam tovább. Még, hogy szeret. Én is szeretem...de közbe nem csókolgatok mást!!!
   Szerdát és csütörtököt is bent töltöttem. Erick többször bejött hozzám, de mindig elküldtem. Megtudta, hogy miért vagyok ennyire összeesve és kiborulva. Sokat mondogatta, hogy nem tudta, hogy látom és, hogy õ nem akarta azt a csókot és hasonlók, de nem hittem neki. Szeretem, de ez túl sok volt nekem.
 Ma reggel, miután felkeltem lementem a csajokkal reggelizni. Az elmúlt három napban ki sem jöttem a szobából, de ma a lányok rávettek, hogy kijõjjek.
Mikor leértünk láttam, hogy Erick egyedül áll, és a telefonját nyomkodja. Egyszer csak a trió állt meg elõttem.
-Nocsak, a beteg Kíra.-kezdte gúnyos mosollyal Nicole.-Remélem már jobban vagy. Tudod nagyon sajnáltalak, hiányoztál is.-mondta miközben felnevetett Ritával és Linnel egyszerre.-Ja, nem és másnak sem hiányoztál.-biccentett Erick felé. Nem tudom miért, lehet, hogy csak hirtelen felindulásból, de felemeltem a kezem és egy jó nagyot lekevertem Nicolnak. Nem számított rá, mert egybõl lefagyott. Én csak félre löktem és mentem reggelizni.
 Reggeli után a csajok lemaradtak, én meg egyedül indultam vissza a szobába csomagolni. Indultam fel a lépcsõn, mikor valaki megfogta a kezem. Kirántottam a kezem, majd megfordultam. Erick volt az. Szomorúnak tűnt, mégis annyira helyes volt. 
-Beszélhetnénk?-kérdezte halkan.
-Nincs mirõl beszélnünk.-jelentettem ki, majd elindultam. Nem jött utánam. Nem is bántam. Az elmúlt napokba eljátszottuk ezt párszor.
 Most már nem fáj annyira. Fáj, de lassan kezdek vissza térni a régi énemhez, mikor csendben szeretem és kész. Ezt sikerült neki elérnie.
 Az ofõ megkért, hogy háromig menjünk le a csomagjainkkal együtt. Le is mentünk. Én voltam lent elsõnek, talán azért is mert már nagyon otthon akartam lenni. Imádom Londont, nagyon szép hely, de most egy ideig elegem van ebbõl a légkörbõl. 
A repülõn azzal kellett üljünk, kivel jövet ültünk. Beültem az ablak mellé és bámultam kifelé. Már semmi nem érdekelt. A repülõ felszállt. A kezem felraktam a kéz tartóra. Erick megfogta a kezem. Nem akartam ránézni, de ekkor muszáj volt.
-Kérlek engedd el a kezem.-mondtam
-Rendben, csak kérlek beszéljük meg.-mondta fáradtan.
-Mit beszéljünk meg? Nem kell vége, és nem miattam.-mondtam, majd sírni kezdtem. Elfordítottam a fejem,, hogy Erick ne lássa, hogy sírok, de õ gyengéden visszafordította. Az õ szemei is megtelte könnyel.
-Szeretlek.-mondta könnyezve. Ne. Nem akartam õt sírva látni, sem könnyezve. Soha. Most miattam sír. Még mindig szeretem...
 Az ablak feléfordúltam és miközben gondolkoztam a  könnyeim patakokban folytak. Kb. egy órával késõbb a gép leszállott. Gyorsan átvettem a csomagjaimat. Mivel az ofõ közölte, hogy van iskola busz, ami elvisz az iskoláig mindenki odament. Én nem. Tudtam , hogy Martin értem jön, így elköszöntem a csajoktól, és megkerestem Martint.
-Törpe.-mondta boldogan, mihelyt meglátott. Mikor odaértem hozzá szorosan átöleltem. Bepakoltuk a csomagokat és elindultunk. Martin hamar észrevette, hogy valami nincs rendben. Mindent elmeséltem neki, hisz tudom, hogy benne megbízhatok. Meg is értett. Mondta, hogy fog beszélni Erickel, mert nem szeretné, hogy szomorú legyek. Mivel én ezt nem akartam nehezen, de meggyõztem, hogy inkább hagyja az egészet. Én is ezt csinálom. Miután hazaértünk felvonultam a szobámba. Senki sem faggatott, hogy  milyen volt, vagy, hogy mi a baj. (Martin lerendezte). Ez volt a szerencsém. Még vacsorázni sem mentem le. Jobb volt a szobámban ülni.
 De eldöntöttem, nem fogom sajnáltatni magam, mert ha nem is Erickel, akkor majd mással, de boldog leszek. Nem lettem erõs, sem bátrabb, csak rájöttem, hogy nekem is jár a boldogság...