16.London.

Május 14. Péntek.

/Sziasztok :) itt az új rész. Köszönöm az elõzõ részhez összegyült hét (!!) kommentet. Nagyon jól esett:'D..Jó olvasást ;)/

Reggel arra ébredtem, hogy valaki kopog az ajtón. Hope és Réka nem vették észre, így muszáj volt nekem ajtót nyittanom. Pizsamában, nagyon álmos fejjel odaballagtam az ajtóhoz, ahol az ofõ állt.

-Lányok nem hiszem el, hogy még nem vagytok készen.-mondta kissé felháborodva.-Fél kilenc van. Kilenckor reggeli.

-Rendben tanár úr, máris megyünk.-mondtam, most már kissé éberebben.

-A recepción megvárunk.-mondta és elment. Becsuktam az ajtót, és felköltöttem a lányokat.

Ez nekik nagyon nem tetszett, mindketten gyilkos tekintettel néztek.

-Ne nézzetek már így, öltözzetek, húsz perc múlva lent kell lennünk.-jelentettem ki, mire mindketten 'felszöktek'. Letusoltam, majd fel akartam öltözni. Igaz, hogy nem tudtam mit vegyek fel, mivel már lassan nyár van, de nem ismerem a londoni időjárást. 

-Ti mit vesztek fel? Milyen idő lesz ma?-kérdeztem a csajokat.

-Ma jó idő lesz és meleg.-mondta Hope, és hozzá tette, hogy azért ilyen informált, mert megnézte a netten az időjárást. Végül nem öltöztem  túlságosan meleg ruhákba. Megvártam, hogy a csajok is elkészüljenek, majd levonultunk. Már mindenki lent volt. Odamentünk Elzékhez.
-Hogy aludtatok?-kérdezte Nessa.
-Egész jól.-feleltem.-És ti?
-Én jól aludtam, sőt aludtam, de ezek ketten...-kezdte Viki, de Elz befogta (!)  a száját.
-Hallgass már itt az ofõ.-'órdította le Elz Viki fejét.
-Jól van, nyugi már, ki éjjel leány nappal is legyen az.-mondta Viki nevetve. Na ekkor már nagyon kíváncsi voltam, hogy mit csináltak ezek ketten.
-Remélem ma éjjel a saját szobátokban tervezitek az "alvást".-mondta Erick aki épp akkor ért hozzánk. Fehér pólót viselt, ami, mit is mondjak nagyon jól állt rajta..haja össze-vissza volt, szerintem nem fésülködött, vagy csak elaludta, mindegy is annyira helyes volt....de várjunk, mi az, hogy a lányok ma a saját szobályukban alszanak.
-Tessék?-kérdeztem döbbenten.
-Ja, igen.-kezdte Nessa.-Az úgy volt, hogy nem tudtunk aludni, ezért átmentünk a fiúkhoz..-magyarázta.
-Ezért?-kérdezte Erick.-Miért a mi szobánkba aludtatok, egész éjjel hülyültetek, hogy én se tudjak aludni. Köszönöm, aztán, ha ma valahol elalszom útközben ti fogtok haza cipelni.-jelentette ki, mire a társaság felröhögött.
-Mindenki itt van?-kérdezte Földessy.-Chiara is megérkezett?-tette hozzá. Na ne, mi az, hogy már reggel kilenckor is engem piszkál. Felfogom jelenteni zaklatásért. Na jó. Nem, de azért jól hangzott.
-Akkor indulhatunk reggelizni.-folytatta az ofõ.-Beálltok kettes sorba, úgy mint tegnap.-Tessék? Azta. Nem hiszem el, hogy megint Erick mellett állhatok. Jaj, de szegény Hope, ismét Nicole mellett.-Kérlek viselkedjetek rendesen,majd a reggelinél.-mondta az ofõ és elindult.
 Nem kellett sokat mennünk hamar megérkeztünk a hotelhez kapcsolódó étterembe. Majd megreggeliztünk. A reggeli nagyon-nagyon finom volt. Kicsit eltérő az otthoni ételektől, de finom volt. Fél tizenegyre értünk vissza a recepcióra.
-Kis figyelmet.-szólalt meg az ofõ.-Most van egy fél óra pihenő. Tizenegykor itt találkozunk. A további programot, majd elmondom.-jelentette ki, mire a társaságunk fele már ott sem volt. Mi is fel mentünk a szobánkba. Nem tudtuk mit csináljunk, így átmentünk Vikiékhez.
-Helló zavarunk?-kérdeztem, miután Ezl ajtót nyitott.
-Dehogy gyertek be.-be is mentünk. Kiderült, hogy õk sem tudnak mit csinálni a fél óra alatt. Csak ültünk. Egyszer csak kopogtak. Nessa ment ajtót nyitni. 
-Szia, az a hibbant Hope itt van?-kérdezte egy nyávogós hang mogorván. Lényeg, hogy elég furcsán hangzott. Nicole volt az. Hát ki más?
-Itt vagyok és nem vagyok hibbant te liba.-momdta Hope elég idegesen,
-Jól van, nyugodjál le, csak azért jöttem, hogy közöljem, elegem van belőled. Nem fogok veled állni többé, és mivel mindenki összeillő pár az osztályban, persze kivéve Ericket és Kírát (!!) ezért majd én állok Erickel és te állhatsz a hõn szeretett baarátnõcskéddel.-mondta. Mi van? Mit képzel ez magáról? Én állok Erickkel és kész. És, hogy hirtelen hogy lettem ilyen magabiztos? Csak annyi, hogy rájöttem, hogy én is lehetek boldog.
-Sajnálom, de nem lehet párt váltani, ezt az ofõ is kijelentette.-mondtam Nicolnak, aki gyilkos tekintettel figyelt.
-Jól van állj csak Erickel, nem érdekel, de én úgysem maradok tovább ezzel a zakkantal.-mondta és elviharzott. A lányokkal nem nyúztuk tovább a témát. Csak annyi volt, hogy Hope megosztotta velünk rövid gondolat menetét.
-Lassan nem kellene lemennünk?-kérdezte Réka. Nyolc perc volt tizenegyig.
-De, csak elveszem a napszemcsim meg a telefonom, várjatok meg.-mondtam és már ott sem voltam. Mire leértünk már mindenki lent volt.
-Figyelmet.-mondta az ofõ.-Ma egy parkba megyünk ki. Tudom, hogy nem a legszórakoztatóbb program, de szerintem, ha jól kipihenjük az utat, sokkal jobban tudjuk élvezni majd az itt létet. Mindenki kap egy kisebb pokrócot, mire majd leülhet, persze padra is lehet ülni, de mindegy.-gondolkodott hangosan az ofõ.-Egyébként, most már mindenki azokkal jön, akikkel akar, nem kell párokba rendeződni.-Ahogy ezt kimondta egyszerre lettem boldog és szomorú is. Boldog azért, mert lehetek a csajokkal és persze, mert Hope nem kell egész nap Nicollal legyen. Szomorú meg Erick miatt. Ehh.
-Nincs kedved mégis velem jönni?-kérdezte egy hang a hátam mögül. Megfordultam. Erick volt az.-Csak mert, nincs kedvem most a fiúk hülyüléséhez.-magyarázta, majd oldalra mutatott, ahol Tomi és Dani egymást rugódták. 
-Persze.-hebegtem-Csak szólok a csajoknak, hogy veled maradok.
-De ha nem akarsz nem muszáj.-mondta, kissé zavartan. Ez normális? Ilyent mondani, hogyne akarnék vele maradni. 
-Maradok.-jelentettem ki.
-Köszi.-mondta halkan. Annyira édes.
-Fiatalság indulás, itt a busz.-kiáltozta Földessy. Nem értem miért ordibál, hisz mind tisztán hallunk. Mindegy. Felültünk a buszra, én meg elfoglaltam a helyem Erick mellett (!!). Nem volt hosszú az út, tíz perc alatt ott is voltunk.
-Megkérlek viselkedjetek fegyelmezetten. Nem szeretnék senkit vissza küldeni a hotelbe.-mondta az ofõ, de legbelül tudta, hogy nem lesz baj velünk. 
 A park csodálatos volt. Egyszerűen gyönyörű volt. Minden csupa zöld volt, és friss. 
-Jössz kicsit körülnézni?-kérdeztem a mellettem álló Ericktõl.
-Persze, csak szóljunk az ofõnek.-mondta, majd oda ment az ofõhöz. Nem sokkal később vissza is jött.-Mehetünk.-mondta egy mosoly kíséretében...említettem már, hogy mennyire helyes? Elég nagy tömeg volt a járdán, ugyanis a füvön nem lehetett sétálni, csak pihenni vagy labdázni, meg hasonlók.
-Nem adod ide a kezed, csak, hogy ne veszítsük el egymást?!-kérdezte Erick egy kis séta után. Megfogtam a kezét (!!) és csendben néztem a csodaszép tájat. Fél háromig sétálgattunk. Azért addig, mert már kicsit elfáradtam Aztán vissza mentünk a többiekhez és leültünk egy-egy pokrócra. Egyszer csak Erick hátradőlt a saját pokrócán. Ez magában normális is lenne, ha közben engem is nem húzott volna magával.
-Hé, mit csinálsz?-kérdeztem nevetve.
-Gondoltam szeretnél pihenni kicsit.-mondta mosolyogva. Oké, ha õ mondja. Körülbelül fél órát feküdtünk így, mikor Erick felült. Elkezdett kutatni a zsebében, majd elővette a telefonját, és a fül hallgatóját.
-Hé, nem úgy volt, hogy ezt otthon hagytad?-kérdeztem, nem azért, mert megbántam, hogy megkellett osztanom vele a sajátomat, csak furcsa volt.
-Ja, igen én is azt hittem, de nem.-mondta, majd vissza rakta az egészet a zsebébe.
-Nem akartál zenét hallgatni?-kérdeztem.
-Nem.-felelte egyszerűen. Oké..
  Kidőltem a napra és lehunytam a szemem. Nem tudom meddig lehettem így, és azt hiszem el is aludtam, de egyszer csak arra ébredtem, hogy csikiznek. Kinyitottam a szemem és Erick volt ott.
-Hé, ezt ne csináld!-jelentettem ki.-Miért csináltad?-kérdeztem nevetve, mikor már abbahagyta.
-Csak felakartalak ébreszteni, mert mindjárt indulunk vissza.-mondta
-Oké.-mondtam, majd felálltam.
 A hotelbe fél ötre értünk vissza. Majd az ofõ mondta, hogy hétig szabadok vagyunk, utána vacsora, majd lefekvés. Felmentem a szobánkba, letusoltam, majd átöltöztem.
-Na, mesélj mi volt ma Erickel.-nyaggatott Hope.
-Semmi.-mondtam.
-Persze-persze.-mondta Hope, majd addig nyaggatott, hogy mindent el kellett mesélnem. Hétkor lementünk vacsorázni, hamar végeztem, így felmentem és lefeküdtem, nagyon elfáradtam.
Alig hunytam le a szemem valami csörömpölést hallottam...

15.Az utazás.

Május 13. Csütörtök.

/Sziasztok :) itt az újabb rész. Szerintem eléggé hosszúra sikeredett, a következõ rész csak jövõ pénteken lesz, persze ahány komment annyi nap minusz:D. Sajnálom, de egyébként is minjdárt suli és most, hogy 9.be megyek nehezebb lesz, minden kicsit, így lehet, hogy írni sem lesz annyi idõm, de persze próbálok erre is idõt szakítani. Még egyszer bocsii.:D Jó olvasást. Puszii.xx.R./

Tegnap az egész napomat, és tényleg az egészet a családommal töltöttem. Nagyon jó volt. Moziztunk, sétáltunk, nevettünk meg csak úgy beszélgettünk mindenről.
 Reggel anya fél kilenckor becsörtetett a szobámba.
-Chiara, ha nem akarod lekésni az utazást, akkor még aludhatsz, de ha menni szeretnél Londonba, akkor szerintem jobb lesz, ha most felkelsz.-mondta, miközben elhúzta a sötétítőt az ablakomon.
-Miért? Mennyi az idő?-kérdeztem kómásan.
-Fél kilenc múlt.-jelentett ki teljes nyugalommal, mire az álom kiszökött a szememből.
-Tessék, miért nem költöttél fel hamarabb?-kérdeztem a fürdőbe menet.
-Olyan aranyosan aludtál.-mondta. Na igen, szép lesz, ha pont olyan aranyosan elkések. Rekord idő alatt elkészültem (tíz!! perc alatt). Majd lementem.
-Szia, mama kicsikéje.-köszönt el nagyi könnyes szemmel.
-Vigyázz magadra.
-Rendben, de indulnom kell, mert a végén még elkésem.-mindenkit megöleltem, majd apa szólt, hogy menjek,mert kiállt az autóval. Martin kihozta a csomagjaimat és bepakolt.  
-Apa én elviszem Chiarát a suliig.-mondta.
-Oké, ha Chiara is beleegyezik.-mondta apa. Na igen Martinnak 16 éves kora óta van jogsija, így bármikor kocsikázhat. De jó neki.
-Jó, nekem mindegy ki visz el, de induljunk már, mert nyolc perc van kilencig.
-Oké, ülj be.-mondta Martin, majd elindultunk.
-Miért akartál elhozni?-kérdeztem, mivel tudom, hogy csak úgy nem tesz õ szívességet.
-Csak úgy.
-Na persze, engem akarsz átverni?
-Nem, tényleg csak úgy elhoztalak.-mondta.
-Oké.-közben már közeledtünk a sulihoz. A többiek már mind ott voltak. Mikor kiszálltam a csajok szinte rám ugrottak.
-Juj, megyünk Londonba.
-Annyira wá.
-Nem hiszem el.-sikítoztak.
-'En is nagyon várom, hogy ott legyünk.-mondtam és  a csomagtartóhoz siettem, hogy kiszedjük a csomagokat. De Martin sehol sem volt. Miközben a tekintetemmel kerestem, megláttam, hogy éppen Erickel beszélget. Jaj, ne. Miről beszélhetnek ezek?
-Martin segítenél?-kérdeztem, miközben a csomagokkal bajlódtam. Odajött, és segített kiszedni a csomagokat. Majd beült az autóba és megtért. Mikor elindult haza felé kiszólt az autóból, hogy " Aztán okosan". Na jó ezt nem tudtam, hogy nekem vagy a  mellettem álló Ericknek mondta, akivel az előbb beszélt. De vajon miről beszélhettek? Mindegy. Apropó Erick.  Térdig érő nadrágan és fehér pólóban volt, napszemüveggel a fején. Hogy tud valaki ennyire helyes lenni? Ahw. A gondolkodásomból Hope zakkantott ki.
-Juj, annyira imádom Londont.-mondta ugrálva.
-'En is, alig várom, hogy ott legyünk.-mondtam.
-Csak az a baj, hogy Carl nem jöhet, így egyedül vagyok.-mondta kissé szomorúan.
-Akárcsak én.-mondtam, de én nem voltam szomorú, mert tudtam, hogy Erick ott lesz, és legalább láthatom.
-Gyerekek itt a busz, mivel megyünk a reptérre. A kézi csomagokat vegyétek magatokhoz, a többit meg be a busz csomagtartójába.-mondta az osztályfõnök, majd elvettem a hátitáskám, amibe csak a legfontosabbakat pakoltam. Telefon, zsepi, fül hallgató...stb.
Felpakoltunk a buszra, majd fel is ültünk. Fél óra múlva már a repülőtéren voltunk. 
-Figyelem. Kedves utasaink a Párizs-London járat húsz perc múlva indul.
-Gyerekek, rendeződjetek kettes sorba.-mondta az ofõ. Be is álltunk. Persze az osztály "párocskáinak" könnyű volt társat találni.
(Tomi-Elz
Dani-Nessa
Leo-Viki
Chad-Réka)
És ott voltunk mi hatan. Beálltam Hope mellé, de õ egyszer csak eltűnt mellőlem. Ekkor Lin már Rita mellett állt. És észrevettem, hogy Nicole arra vár, hogy Erick mellé álljon.
-Nicole.-szólalt meg Hope.-Mi a fenét csinálsz? A'llj már ide mellém rád várok.
-De, én...-kezdte Nicole, majd beállt Hope mellé. Erick meg csak ekkor ébredt fel.
-És én hova álljak?-kérdezte Erick, mert eddig a telefonjával volt elfoglalva, így azt sem tudta, hogy mi zajlik körülötte.
-Ha jól látom Chiara mellett nem áll senki.
-Ja, oké.-mondta Erick és beállt mellém. Mellettem állt. Azta. Ezért még jövök egyel Hopenak. Szegény el kell viselje Nicole-t. De sajnálom..
-Gyerekek maradjatok itt, míg felhívom Földessy tanárurat. Nem értem, hol késik még.-mondta az ofõ, mire lehervadt a mosoly az arcomról.
-Ne, csak Földessyt ne.-motyogtam, de a mellettem álló Erick meghallotta.
-Sajnállak.-mondta.
-Hát igen én is magamat.-értettem egyet, tuti, hogy egész út alatt velem fog kötekedni, csak a matek leckét ki ne kérdezze...
 Pár perc múlva visszajött az ofõ Földessyvel együtt.
-Chiara állj normálisan a sorba.-mondta Földessy. Na tessék, már kezdi is. Közben, míg ott álltunk bepakolták a csomagjainkat is.
-Figyelem a Párizs-London járat öt perc múlva indul. Kezdjék meg a beszállást.-mondta egy női hang a hangos bemondóból.
-Jól van gyerekek. Nyugodjatok le.-mondta az ofõ-Induljunk. A gépen azzal ültök, akivel most álltok.-mondta, mire én megdöbbentem. Tessék? Ez azt jelenti, hogy Erickkel utazom Londonba? Atyaég..
 Felültünk a gépre. Én az ablak melletti ülést kaptam. A táj (már ami látszik) biztos gyönyörű innen, de biztos, hogy én nem élem túl, ha ott ülök.
-Erick?-kérdeztem furcsa rekedtes hangon.
-Igen?-fordult felém egy gyönyörű tíz pontos mosoly kíséretében.
-Nem cserélnél velem helyet? Mert izé, nem hiszem, hogy kibírom az ablak mellett.
-Persze.-mondta, miközben felállt, hogy helyet cseréljünk.
-Köszi.-mondtam, mikor már belül ültem.
-Kedves utasaink. Repülőgépünk hamarosan megkezdi a felszállást, foglalják el helyeiket. Az utunk körülbelül két óra tíz perces lesz. Reméljük kellemesen utaznak majd.-hallottuk a hangos bemondóból. Majd a gép fölszállt, én meg elővettem a telefonomat és a fül hallgatómat. Zenét akartam hallgatni.
-Mit csinálsz.-kérdezte Erick.
-Zenét akarok hallgatni, úgy sincs mit csináljak.
-Ja, hallgathatom veled? Otthon hagytam a fül hallgatómat, és hangosan hallgatva kicsit ciki lenne.-magyarázkodott. Ahw..hogy mennyire cuki ilyenkor!! 
És zenét hallgattunk. Együtt...Éppen a Naughty Boy - La La La ment, mikor elaludtam. Majd arra ébertem, hogy az utaskísérõ megszólít.
-Kapcsoljátok be a biztonsági övet, hamarosan leszállunk.-ekkor felemeltem a fejem. És megütöttem Erick fejét. Ugyanis az én fejem az õ vállán (!!) volt. Az õ feje meg az én fejemre (!!) volt hajtva...
-Ercik, ébredj, mindjárt leszállunk.-mondtam neki, amúgy meg el is felejtettem említeni, hogy mennyire cuki mikor alszik..
-Máris megérkeztünk?-kérdezte kómás állapotban.
-Mindjárt.-javítottam ki.
-Ja, oké. Amúgy meg köszi a zenét.-adta vissza a fül hallgatóm.
-Nincs mit.-mondtam.
 A gép leszállt a Luton repülőtéren, mi meg mentünk megkeresni a csomagjainkat.
-Gyerekek, arra kérlek, hogy maradjatok azzal, akivel a repülőn ültetek, mert nem lenne jó, ha valaki elveszne, vigyázzatok egymásra.-mondta az ofõ. Na igen, most szót fogadok (nem mintha máskor nem fogadnék szót), hisz Erickel maradok, és rá kell "vigyáznom".
-Tudod mit?-kérdezte Erick.
-Mit?-kérdeztem vissza.
-Add ide a kezed, már ha vigyáznom kell rád legyen hiteles.-mondta egy elképesztően gyönyörű mosoly kíséretében. Hát erre nem számítottam. És habár nem láttam magam biztos voltam benne, hogy teljesen lefehéredtem.-Chiara, hahó jól vagy?
-Igen persze.-mondtam, és ekkor Földessy rám szólt.
-Chiara, ha lennél olyan kedves és elindulnál haladhatnánk is.-mondta. Majd Erick megfogta a kezem(!!), és elindultunk. Amikor kimentünk a repülõtérrõl buszra szálltunk. Buszra...ilyen buszra!! 
 És elindultunk a hotelhez, ahol foglalva volt nekünk. Az ofõtõl megtudtuk, hogy hat szoba. Ahova így 'költöztünk' be.
Nessa-Viki-Elz
Lin-Nicole-Rita
Hope-Réka-Én (Chiara)
Erick-Dani-Tomi
Leo-Chad

Ofõ-Földessy. Sajnáltam, hogy a 'csjok' egy részétől külön vagyok, de az ofõt még jobban..Földessyvel egy szobában élni, maga a pokol. Mikor megérkeztünk szó szerint tátva maradt a szájam. A Chorinthia hotel csodálatos és hatalmas volt. Leszálltunk a buszról és a bejárathoz menünk. Tényleg minden csodálatos volt. 
-Gyerekek, mindjárt bemegyünk, megkérlek titeket, hogy viselkedjetek civilizáltan. Londonban vagyunk.-mondta büszkén.-Amúgy a szobáink a harmadikon vannak. És előre kijelentem nem akarok panaszt hallani rátok. most fél kettő, ötig pihenő, azután meg "gyalog túra"-mondta az ofõ, majd bementünk. Míg az ofõ elintézett pár dolgot mi türelmesen vártuk. Közben odajött hozzám Hope, akit szorosan megöleltem.
-Köszi.-súgtam a fülébe.
-Nincs mit, és remélem jól utaztál, mert nekem ez volt életem legborzalmasabb útja...
 Felmentünk a szobánkba, ahol minden tökéletes volt, tökéletesen nagyszerű, meg gyönyörű.
Kipakoltunk, és ledőltünk pihenni. Amúgy a szobánkba volt egy plazma tv volt internet, annak ellenére, hogy számítógépet sehol nem láttam. 
-Csajok!-mondta Hope.-Tudjátok mim van nekem?-kérdezte.
-Nem, de sejtem, hogy hamarosan elmondod.-mondta Réka.
-Ha-ha, amúgy meg elmondom. Nekem...-és itt húzta az időt.-Nekem itt van a laptopom.
-Aztaa.-mondtam szarkasztikusan. Ekkor kopogtak.
-Nyitva.-mondtam.  Viki, Nessa és Elz léptek be sipákolva.
-Juj, nálatok is van plazma tv, meg számítógép és net?-kérdezte Viki.
-Gépünk az nincs, vagyis van de az a Hopé.-feleltem.
-Jaj ez egyszerűen csodálatos.-ájuldoztak tovább.
 Fél öt körül elkezdtünk készülődni a "túrára". Majd ötkor lementünk.
-Gyerekek, ma nem lesz nagy séta, mivel lesz időnk arra még.-mondta az ofõ.-Na de induljunk.
El is indultunk. Nem terveztünk nagy sétát, de végül az lett. Elindultunk, még mindig kettesével. Én Erick mellett sétáltam csendesen. Előttünk Daniék mentek, hátul meg Tomiék jöttek utánunk. Erick hülyült a fiukkal, én meg inkább zenét hallgattam, és nézelődtem. Csak mentünk és mentünk. Egyik kis utcából ki, a másikba be. Kezdett besötétedni. Én meg kezdtem félni. A fiuk sem hülyültek már annyit, bizonyára õk is megunták.
-Milyen a séta?-kérdezte Erick, mire megijedtem, ugyanis eddig csendbe volt.-Bocsi nem akartalak megijeszteni.-tette hozzá.
-Semmi baj, csak kezd sötét lenni és mivel kissé félős vagyok...-magyarázkottam.
-Semmi baj.-mondta természetes arc kifejezéssel és újra megfogta a kezem. Hát azt hiszem, egy ideig nem mosok kezet.
-Tanár úr mikor megyünk már vissza Viki kezd fázni.-mondta Leo. Annyira édes, hogy így törődik Vikivel.
-Mindjárt gyerekek, csak..hát, az van, azt hiszem eltévedtünk.-dadogta. Tessék. Mikor kimondta elkezdtem sírni. Tudom, hogy hülyeség, és hogy nem szokásom ilyent csinálni, de szerintem már túl fáradt is voltam, meg minden.
-Hé Chiara, nyugi.-mondta Erick és magához ölelt(!!). Közbe az ofõ felhívta a hotelt, hogy segítsenek nekünk. Segítettek is. Húsz perccel később egy busz jött értünk, és egyenesen a hotelig vitt.
-Sajnálom gyerekek. Nem így terveztem.-magyarázkodott az ofõ.-Gyertek vacsorázzunk meg.-mondta, mire mindenki felhördült. Ugyanis háromnegyed  tizenegy volt. És egy nehéz nap elteltével, a minimum, hogy pihenünk. 
 Egyértelműen megszavaztuk, hogy kihagyjuk a vacsorát. Feljöttünk a szobáinkba. Megfürödtem, majd fogat mostam és belefeküdtem a puha ágyikómba és aludni készültem. Ekkor valaki, pontosabban valakik rám ugrottak. Rita és Hope volt.
-Ti normálisak vagytok? Fáradt vagyok, és aludni szeretnék.-mondtam durcásan.
-Jó, tudjuk, mi is azok vagyunk, de addig senki sem alszik, míg el nem mondod mi volt ma Erickel.-mondta Rita.
-Igen, nem azért szenvedtem egész nap, hogy azt sem tudjam mi volt veletek.-mondta Hope.
-Hát semmi érdekes, csak megfogta a kezem, megvigasztalt....-és elmeséltem a csajoknak, hogy mi volt. Hope szerint ezért megérte neki szenvednie.
 Hát ez a mai nap csodálatos volt és egyben nagyon fárasztó is...

14.Félreértés.

Május 11. Kedd.

/2.000 katt *-*. Thx... Itt az új rész :) a következő részt 3 komment után hozom, és köszönet azoknak akik olvassák a blogom. ;) puszii xx/

A tegnapi rémes nap után a mai türhetõbb volt. Annyiban, hogy nem kaptam matekból kettest és nem lettem rosszul. Reggel korábban keltem, így korábban elkészültem, és korábban is indultam.
Mikor a sulihoz értem láttam, hogy néhányan az osztályból (Viki, Leo, Dani, Nessa és Erick) a bejárat előtt ácsorognak. 
-Sziasztok.-köszöntem, mikor odaértem.
-Szia.-köszöntek egyszerre, Erick kivételével, õ mintha csak észre sem vett volna. A telefonját nyomkodta, és csak akkor emelte fel a fejét, mikor egy autó hajtott az iskola elé. Léna szállt ki belőle, az angol cserediáklány, aki az elmúlt napokban nem volt suliba, és én már azt hittem, hogy hazautazott, ezek szerint nem. Hát ezen meglepődtem, de ami ezután történt, azon még jobban. Erick nem csak oda nézett az autóhoz, hanem oda is ment. Miután Léna kiszállt, Erick megölelte, majd elvette a táskáját, Léna belekarolt és bementek a suliba. Lefagytam, de szó szerint, csak néztem az épület felé. Elég volt... Nessa és Viki oldalról megfogtak. Még szerencse, különben ott helyben össze estem volna. Közben megérkezett Hope, így mind a négyen bementünk a női mosdóba.
-Mi történt?-kérdezte Hope, mert látta, hogy teljesen le vagyok fehéredve.-Megint nem reggeliztél, és rosszul vagy?-kérdezte aggodalmasan.
-Reggeliztem.-nyögtem ki.
-Akkor meg?
-Látta Ericket és Lénát együtt bejönni a suliba.-mondta Viki.
-Ne már köztük nincs semmi.-mondta Hope nevetve.
-Na persze.-mondtam és eljöttem, nem volt kedvem Hopeval kacarászni olyasvalamin, amin leginkább sírni támad kedvem! Bementem az osztályba, már nagyjából mindenki bent volt. Nem néztem Erickre, igazából másra sem. Leültem a helyemre és kipakoltam a cuccaim. Miután becsöngettek, nem a francia tanár jött be, hanem az osztályfõnök.
-Gyerekek, üljetek le és egy kicsit legyetek csendbe.-mondta.-Ma csak az első három óra lesz megtartva, abból az első velem, a második az informatika tanárnõvel, és a harmadik megint velem.-az ofõ kijelentésének legtöbben örültek, engem meg hidegen hagyott.-Azért van ez így, mert iskolánkon sürgős felújítani valókat észleltek. És ezeket a felújításokat  ma délben kezdik el.-magyarázta az ofõ.- Továbbá, az iskola majd csak jövő hétvégére lesz újra "biztonságos". Tehát legközelebb huszonnegyedikén kell iskolába jönni.-jelentettek ki.
-Akkor most vakációt kapunk?-kérdezte Hope.
-Nem egészen. Úgy döntöttem, hogy előbbre hozom az osztály kirándulást. I'gy a június 1-6.áig tervezett kirándulás most 13-21.-ig lesz. Tudom, hogy így hosszabb lesz, de gondolom ezt ti sem bánjátok. Egyébként ha így lesz, akkor 1-6.-áig kell gyertek iskolába.-mondta, mire ki is csöngettek. 
-De jó lesz.-örvendezett Nessa.
-Várjunk csak, ez azt jelenti, hogy holnapután indulunk. Juppii.-mondta lelkesen. A csajok nagyon örültek az útnak. Én meg már azon gondolkodtam, hogy nem megyek. Csengetéskor átmentünk az info terembe. Ahol a tanárnõ kiadta, hogy foglaljuk el magunkat. Ez jó volt, mivel most otthon úgysincs gépem... 
 Hamar eltelt az az egy óra. Miután kicsöngettek vissza mentünk az osztályba.
-Valaki fagyizni óra után?-kérdezte Erick.
-Mi megyünk-mondta Nessa, magára és Danira célozva.
-Mi is.-mondták egyszerre Viki és Elz. Ami azt jelentette, hogy Leo és Tomi is megy. 
-Mi is-mondta Chad és Réka.
-Oké akkor én is, csak megkérdezem Carlt, hogy van-e kedve jönni.- Én csak ültem a helyemen.
-Chiara te jössz?-kérdezte Erick, mire felálltam.
-Menj csak Lénával, én nem fogok zavarni.-mondtam, nem is mondtam már szinte kiáltottam. Majd kiszaladtam a teremből. Pechemre Erick utánam jött.
-Mi van most, megint mi bajod van?-kérdezte.
-Tudod te jól!
-Legutóbb kiderült, hogy nem ismerlek, úgyhogy nem tudom mi a bajod!
-Az a bajom, hogy itt enyelegsz Lénával, ölelgeted, és még van képed elhívni fagyizni.?
-Tessék?-kérdezte Erick, de nem tudtam eldönteni, hogy nevetni akar, vagy csodálkozni.
-Ha Lénával jársz, engem hagyjál békén.-mondtam mire becsöngettek. Elindultam vissza az osztályba, de Erick megfogta a kezemet és visszahúzott.
-Honnan veszed, hogy én Lénával járok?-kérdezte.
-Látok.-mondtam egyszerűen.-Ma reggel is mikor megérkezett te odamentél, megölelted, majd együtt jöttetek be a suliba. Ezt minek nevezed, ha nem jártok?-kérdeztem hisztérikusan. Mire Erick nevetni kezdett. De jó neki. Jól szórakozik...
-Léna az unoka testvérem.-mondta. 
-Tessék?-kérdeztem meglepetten.
-Igen első unoka testvérek vagyunk. A múlt héten haza kellett utazzon, mivel kistestvére született. Most, hogy vissza jött, még jó, hogy legalább megölelem.-mondta Erick nevetve, amúgy meg még mindig fogta a kezem.
-Hát, izé..-kezdtem, de én sem tudtam mit mondhatnék, ekkora égést..-Szóval, elmehetek fagyizni, ha még áll a meghívás.
-Természetesen-mondta és elengedte a kezemet. Vissza indultunk az osztályba.
-Erick.-szólítottam meg az ajtó előtt.-Bocsánat, ezért az egészért, félreértelmeztem a dolgokat. És egyébként is tudom, hogy nincs semmi közöm hozzá, hogy kivel jársz, csak az van, hogy én....-de nem tudtam befejezni a mondatot, mivel kinyílt az osztály ajtaja. Az ofõ lépett ki rajta.
-Az óra az ajtón belül van.-mondta.-örülnék, ha megtisztelnétek a jelenlétetekkel.
-Megyünk.-mondtam és bementünk. Leültem a helyemre és figyeltem a tanárt.
-Nos akkor, mint az előbb említettem. hogy a Magyar országi testvér iskolánktól kaptunk egy kis támogatást. I'gy a három kilencedikes osztály közül, az egyik elutazhat Londonba. A kollégáimmal megbeszéltem, és az az osztály mi leszünk.-Atya ég, London.-És úgy döntöttem, hogy ez lesz az osztálykirádulásunk.-mondta az ofõ.-Ti mit szóltok hozzá?-Az osztály természetesen bele egyezett.-Rendben, akkor holnapután reggel kilenc órakor találkozunk itt az iskola előtt. A repülõjegyeket, meg minden más a szüleitekkel intézek, már megbeszéltem velük.-mondta, mire kicsöngettek.-Készüljetek jól fel, mert több mint egy hétre megyünk...
 Kimentünk a suli elé, majd megvártuk Carlt, hogy indulhassunk fagyizni. Gondoltam, hogy ekkor, majd beszélhetek Erickel, de nem sikerült. Engem a csajok fagattak, hogy mi volt a folyosón, hogy miről beszéltünk Erickel, meg hasonlók, õ meg jól elvolt a fiúkkal. Fél négy felé értem haza. Felmentem a szobámba és egészen hétig pakoltam (az utazáshoz). Tudom, hogy ezt holnap is eltudtam volna intézni, de holnap inkább a családommal szeretnék lenne, hisz egy hétig nem leszek itthon, és  miután hazajövök nem sokkal rá a nagyiék mennek haza. I'gy most sok időt kell velük töltsek, mert ki tudja mikor látom még őket. 
 Miután megvacsoráztam felmentem a szobámba. A civilizációtól elzárva, kicsit nehezebb az élet, de túl lehet élni. 
 Elgondolkodtam a mai beszélgetésünkön Erickel. Miután elmondtam neki, hogy mi bánt nagyjából minden jó volt. Lehet, hogy a nagyinak igaza volt? Ha mindent megbeszélünk, lehet, hogy minden rendbe lesz?...Lehet, de mi van ha mégse...

13.Újra.

Május 9. Vasárnap.

Régóta nem jelentkeztem. Hát most újra itt vagyok. Hogy mi történt az elmúlt két hónapba? Semmi. De most tényleg.Csak telt az idő. Nagyiék, még mindig itt vannak (mond a négyen). Martin szakított Lindával, nem tudom miért, de úgy vettem észre, hogy ez nem viseli meg annyira. Leo és Viki járnak. És ennyi, egyéb semmi.Vagyis csak annyi, hogy Ericknél Nicole még mindig beakar "vágódni'', de valahogy nem sikerül neki, mert annak ellenére, hogy Ericknek nincs barátnõje nem akar vele járni. Én meg csak nézem ezt. Nem leszek olyan, mint Nicole. Nem futok Erick után, amúgy szerintem nem is várja. Újabban jól elvan Lénával, az angol csere diák lánnyal. (Hogy mit keres egy angol lány Francioországba, egy magyar-francia iskolába? Azt, hogy az anyja magyar, az apja meg francia, és Angliában laknak. Na meg jó gazdagok!)

Amúgy, ha Erick boldog én nem szólok bele. Viki szerint ez azt jelenti, hogy nem szeretem annyira, hogy harcoljak érte, és túl gyenge vagyok, mert hagyom az egészet. De nem. Valójában pont az ellenkezője. Szeretem őt. Nagyon is. Minden reggel mikor felébredek õ az első gondolatom. S mielőtt elalszom is csak rá gondolok. Tudom, hogy ez kicsit, nem is kicsit, hanem nagyon csöpögősen hangzik, de ez van.

*másnap, Május 10. Hétfő.*

Sok nap van, mit újra és újra át szeretnék élni, de ez a mai, bár mégsem történt volna. Reggel felkeltem, miközben a ruháimat kerestem nagyon mérges voltam, mert nem kaptam meg a világoszöld pólómat. Aztán negyedóra kutatás után sem találtam, így egy lilát vettem fel. Alig, hogy elkészültem jött Pauline, hogy mondjam meg anyuéknak, hogy õ ma nem akar suliba menni. Nem mondtam erre semmit csak ott hagytam őt.

Miután beértem a suliba leültem a helyemre, elővettem a telefonom és zenét hallgattam (fülhallgatóval). Nem volt kedvem társalogni. Mikor csengettek elpakoltam azt, és vártam a hõn szeretett Földessy tanárurat. Mikor bejött és becsapta az ajtót, majd lecsapta a naplót a katedrára, rájöttem, hogy bizonyára neki sem volt jobb reggele.

-Ma felelünk. Ami abból áll, hogy leellenőrzöm a házifeladatot, és kérdezek a múlt órai anyagból. Ms. Chiara, parancsoljon, hozza a füzetét és máris kezdhetjük.-mondta ünnepélyesen. Felálltam és ekkor vettem észre, hogy nincs a padomon a füzetem. Megnéztem a táskámba, és ott sem volt. De jó.

-Nincs itt a füzetem.-mondtam bátortalanul.

-Nos akkor, máris a maximális osztályzat felével kezdődik a felelet.-kimentem a táblához és beugrott hol van a füzetem. Pénteken vettük fel a leckét miből felelnem kell. Három oldalnyi lecke. Ezért pénteken miután hazamentem, felpakoltam hétfőre, mindenből tanultam, majd elővettem ezt is és elkezdtem tanulni. Majdnem mind megvolt, az utolsó fél oldalt mikor elkezdtem tanulni bejött Martin, hogy itt van anyának a munka társa és van neki egy két éves kislánya, akire kellene vigyázni. Lementem és későn mentem csak fel és nem tanultam tovább, na meg a füzetem is ott maradt.

 Lefeleltem. A leckét nagyjából elmondtam, de mivel a jegy felétől indultam és a leckét sem tudtam egészen kettest kaptam. Na ezt elmondani anyáéknak. Miután kicsöngettek ismét zenét hallgattam. Senki nem  mert hozzám szólni, mivel látták, hogy mennyire dühös vagyok. 

 Harmadik óra után gondoltam kimegyek egy kicsit, mert mivel nem reggeliztem és egész nap bent ültem rosszul éreztem magam. Olyannyira, hogy az ajtó közt össze is estem. A többiek szóltak az osztályfõnöknek, aki szólt anyának, aki jött és haza vitt. Felsegített a szobámba, elmeséltem, hogy szerintem miért lettem rosszul, õ meg szólt, hogy várjak, mindjárt hoz valami kaját. Mikor visszaért láttam rajta mennyire aggódik, gondoltam, hogy ha beteg vagyok, megmondom a kettest és tuti nem szid le. Meg is mondtam. 'Es tévedtem, anya egészen kiborult. Elvette a laptopomat, és két hétnyi szoba fogságra ítélt. Még azt is mondta, hogy ezért nem mehetek, majd a nyáreleji osztály kirándulásra sem. Megígértem, hogy kijavítom, így az utolsót szerencsémre törölte.

 Három után Hope áthozta a leckét, de nem maradt sokáig. Szerintem, azért mert látta, hogy feszült vagyok, és tudja, hogy ilyenkor jobb,ha magamra hagy. Nem volt kedvem lemenni vacsorázni sem. De muszáj volt. 'Es fél tízkor már ágyba is voltam. Fantasztikus nap volt az biztos.

12.Semmi, mégis MINDEN.

Március 8. Hétfő.

Tegnap a szülinapom egyszerűen jó volt. Nem is jó, inkább nagyon jó . Nagyon sok ajándékot kaptam, és nem a cipő, vagy a ruha, vagy a telefon, vagy a többiektől kapott ajándékok voltak a legnagyobbnak, hanem, hogy a barátaim bulit szerveztek nekem, és, hogy a nagyiék is itt vannak.

Mivel tudom, hogy õk akármilyen fáradtak is hatkor felkelnek, így én is felkeltem (nem volt könnyű). Lemenetem és csodával határos módon mindenki lent volt, az étkező asztalnál ültek. Igen Pauline, Martin, anya, apa, apa szülei és anya szülei is.

-Sziasztok-köszöntem.

-Szia-köszöntek, majd odamentem a nagyiékhoz és megöleltem őket. Annyira hiányoztak. Ritkán látom őket. Mivel õk soha nem költöztek velünk. Akármennyire is szerettük volna. Mindkét pár azt mondta, hogy nem akarnak a terhünkre lenni. Dehogy lennének a terhünkre, sőt örülnénk nekik. Leültem az asztalhoz, anyáék meg folytatták a beszélgetést. Aztán hirtelen csönd lett, én pedig gondoltam, hogy ideje lenne megszólalnom.

-Meddig maradtok?-kérdeztem, aztán hozzá tettem, hogy ezt nem azért kérdezem, hogy zavar, ha itt vannak, hanem azért, mert nem szeretném, hogy hamar elmenjenek.
-A nyári szünet elejéig.-mondta nagyapa.
-Juj, de jó.-és igen, végre, mióta vártam már, hogy itt legyenek. Aztán tovább beszélgettünk. Egyszer csak ránéztem a fali órára, ami fél nyolcat mutatott.
-Nekünk suliba kell mennünk.- mondtam, erre Pau és Martin elszaladt öltözni. Én is elindultam, de anyu utánam szólt.
-Iskolába ugy-e! Úgy mint péntek reggel?- kérdezte anyu, mire én lefagytam. Tudja! Tudja, hogy ellógtam elsõ óráról. Nem tutam válaszolni. Közbe Martin szaladt le a lépcsõn.
-Mi a baj törpe? Miért nem vagy még kész?
-Anyu tudja, hogy pénteken nem voltam elõ órán.- suttogtam, de pechemre anyu meghallotta.
-Még jó, hogy tudom! És ezek szerint te is tudod?-kérdezte anyu idegesen.
-Igen, miattam lógott, elkellett intéznem valamit, és magammal hívtam.
-Szóval így, tanítsd csak a jóra.-mondta, és ha jól sejtettem ez már csak Martinnak szólt, így felszaladtam öltözni. Mire lejöttem már nyugi volt. Apu elvitt a suliba. 
Már mindeki a helyén volt, kivéve Leot.
-Sziasztok. Hól van Leo?-kérdeztem.
-Mit érdekel az téged?- kérdezte Erick flegmán. Hogy mi van? Mi van vele?
-Jön, csak elaludt.-mondta Viki, de nem tudtam rá figyelni. Az kavargott a fejemben amit Erick mondott. Jaj. Két perccel csengetés elõtt megjött Leo is.
-Nocsak megérkezett Leo barárunk is, gyere Chiara már nagyon vár.-mi baja van ennek? Mit ivott? Hogy képzeli?
Leo csodálkozva a helyére ült. Én meg megakartam kérdezni Ericket, hogy mi a baja, de amikor hátra fordultam bejött a földrajz tanár, így vissza fordultam. Nem bírtam az órára figyelni. Folyton Erick szavai jártak az eszembe! Mi baja van? Nem értem, de annyira idegesít. Mikor kicsöngettek szó nélkül kirohantam a terembõl, még a tanár elõtt, és berohantam a mosdóba. A csajok helybõl utánam jöttek.
-Mi a baj?-kérdezték kórusba.
-Erick, Erick a baj! Nem tudom most miért viselkedik így, pedig tegnap a bulin egész rendes volt. Mi baja lehet velem?-kérdeztem felháborodottan.
-Lehet, hogy nem is veled van a baja!-mondta Elz.
-Igaz lehet, hogy Leoval van baja.-mondta Hope.
-Nem Leoval nem lehet baja.-mondta Viki. Ekkor kinyílt az ajtó és Réka lépett be rajta.
-Bocsánat, nem akarok zavarni, csak kezet mosok.-mondta zavartan.
-Dehogy zavarsz.-szólt hozzá Nessa-nyugodtan maradhatsz.
-És mi van, ha féltékeny?-kérdezte Hope.
-Ki féltékeny?-fülelt Réka.
-Erick.-mondta Nessa.-Tudod a mi kis Chiara barátnõnk totál bele van zugva, és nem érti, hogy Erick most miért viselkedik így vele.-avatta be Rékát.
-Na köszi.-mondtam dühösen.
-Nyugi, már rég rájöttem, hogy tetszik neked Erick.-mondta Réka, mire én telejesen ledöbbentem.-Igen, és az is tuti, hogy Erick féltékeny, méghozzá Leora. Még azt hiszi, hogy ti jártok...Lehet, hogy Chad és én csendesek vagyuk, de azért mi is látunk és hallunk is.-mondta.
-Tessék?-ennyit tudtam kimondani.
-Igen tuti, hogy Erick is beléd van bolondulva.
-Aha persze, akkor ezért jött össze Nicollal, és ezért kelleti magát Tamarának a c-bõl.
-Azt csak azért csinálja, hogy idegesítsen.
-Nem, nem érdekel, elfogom feleljteni õt.-jelentettem ki.-Neked meg köszönöm.-fordultam Réka felé.
-Ugyan már, semmiség.-mondta Réka és elindult kifelé.
-Most meg hová mész?-szöltam utána.
-Ki. Én csak kezet mosni jöttem.
-Nehogy már kimenj.-mondta Elz.
-Te mostmár közénk  tartozól.-mondta Nessa.
-Úgyvan.-helyeselünk egyszerre.
-Tényleg?-kérdezte meglepetten.
-Persze.-mondtuk. Cipõ kopogást hallottunk, igy betömörültünk két wc-be. Én, Hope és Réka egybe, Elz, Nessa és Viki egy másikba.
-Tudjátok mit vettem észre?-kérdezte egy nyávogós hang. Egybõl felismertem, hogy Rita az.
-Mit?-kérdezte tõle a megszokott mogorva hangján Lin.
-Azt, hogy Réka egyre többet log Chiriékkel.-Chiri? Mi az, hogy Chiri? Én Chiara vagyok. Legrosszab esetben is Kíra.
-És akkor mi van?-kérdezte Nicole.-Felõlem aztán az egész világ lóghat velük. Engem egyedül csak Erick érdekel, és õt soha nem engedem. Tegnap délelõtt is sms-eztünk, de kettõ felé mennie kellett. Azt mondta, hogy egy számára fontos személynek vesz ajándékot. Biztos az anyukájának vett valamit.-nevetgéltek.-De kit érdekel? Erick az enyém és az is lesz.-mondta és netgélve kicsörtettek.
-A bestiák.-szólalt meg Hope.
-Szereti Ericket.-mondtam szomorúan.-Én meg nem fogok az útjába állni.
-Szereti, na persze. Te is szereted és nem tudhatjuk Erick kit választana.-mondta Elz.
-Jó, nem érdekel. Lemondok róla, legyenek boldogok.
-Chiara, te nem vagy jól, harcolnod kell Erickért.
-Ezt könnyű mondani, de hogy csináljam?
-Csak légy önmagad.
-Oké, de menjünk, mindjárt csengetnek.
Bementünk. Majd az orák hamar elteltek Erickel nem beszéltem, mert õ szüneteken kint volt én meg bent.
Utolsó óra után immáron hatan vonultunk ki a suliból. Réka is velünk volt. Chad meg Leoval állt a suli elõtt. Elz oda ment Tomihoz. Nessa meg Danihoz. Chad és Leo is csatlakozott hozzánk. Ott áltunk, csatlakozott hozzánk még Carl is. Egy idõ után meguntam ott állni.
-Én megyek.-mondtam, de csak hallkan, mivel látható volt, hogy mindenki jól elvan. El is jöttem. Azt hittem, hogy észre sem vették, de egy valaki még is észre vette.
-Chiara.-szólt utánam egy határozott hang, mire hátranéztem.
-Igen?-kérdeztem, miután Erick utól ért. (Igen észrevette, hogy eljöttem). A szivem úgy kalapált, hogy azt hittem kiugrik a helyébõl. Annyira jó érzés volt.
-Mi a baj?-kérdezte.
-Semmi.-mondtam, de nagyot hazudtam. Hisz baj volt. Minden baj volt.
-Na persze akkor úgy kérdzem, hogy mi bánt?
-Semmi.-ismételtem meg.
-Aha, persze, jó.-mondta és tovább mentünk.
-Most kit akarsz becsapni? Engem? Magadat? Vagy mindenki mást?
-Mi van? Én senkit nem csapok be!
-Ja, persze. De azt probálod. Magadat nem tudod becsapni, mert te, te vagy. Másokat be tudsz csapni, azzal, hogy „semmi baj sincs” mert mások nem ismernek-mondta és szünetet tartott.
-És veled mi van? Te ismersz?-kérdeztem bátortalan hangon.
-Azt hiszem igen.-felelte. Igen? Mi az, hogy igen? Ő nem ismer enegem!
-Tényleg ismersz? Biztos vagy benne? Ezt hiszed?-kérdeztem már kicsit eszelõsen.-Hát rosszul hiszed, mert nagyon nem ismersz. Ha ismernél tudnád mi a bajom. És, hogy mi bánt. Azt mondom semmi. Mégis MINDEN. És tudod mi az a minden?-kérdeztem és egy pillanatra elbizonyodtam, de erõt vettem magamon és folytattam.-Te vagy a minden.-Erick tátott szájjal (!!) bámúlt rám.- Látod? Azt mondta, hogy ismersz. Na tessék, kiderült, hogy mégsem!- mondtam és elszaladtam, otthagyva őt. Hazáig rohatnam. Becsaptam az ajtót és felszaladtam a szobámba. Hirtelen egy dühös érzés fogott el. Nagyon mérges voltam. Nem tudom miért, de teljesen kiborúltam. Kezd elegem lenni. Talán mégis jobb lett volna elköltözni. Nem tudom. Ez annyira rossz érzés. Miközben ezen töprengtem valaki kopogott.
-Gyere, nyitva van.-szóltam.
-Szia kicsim, minden rendben?-kérdezte nagyi.
-Nem, nincs. Semmi sincs rendbe.-mondtam őszintén, mert tudtam, hogy benne megbízhatok, neki elmondhatok mindent, és tudom, hogy szívesen meghallgat.
-Mi a gond?-kérdezte. Én meg elmeséltem az egész Erickhez kapcsolódó sztorit.
-Kicsim, ha az a fiú tényleg szeret megmondja azt előbb-utóbb.
-De mi van ha nem?
-Ezt meg kell beszélnetek. És ha õ nem akarja, akkor hagyd, nem ér ennyit az egész.
-Rendben, megpróbálom. És nagyon köszönöm.
-Igazán nincs mit.-mondta, majd felállt és kiment.
Ezután tanultam és csak ültem az szobámba, elmerülve a gondolataimba...

11.Szülinap.

Március 7. Vasárnap.

Péntek este a csajok nálunk aludtak. Ezt alig tudtam kipihenni. De ma már ez nem lényeg, ugyanis ma van a szülinapom.. Nagyon jó nap volt ez a mai.

Reggel fáradtan ébredtem, mégis boldogan. Lementem és megreggeliztem. Akartam vissza menni a szobámba, mikor észrevettem, hogy senki sincs otthon. Meglepődtem, és gyorsan elkezdtem kutatni a tortám és az ajándékom után. Rosszul esett, mivel se torta se ajándék. Mi van? Ezek elfelejtették, hogy ma van a szülinapom? Jaj.
Felmentem a szobámba, majd felöltöztem. Nem volt mit csináljak, így beléptem Facebookra. Megköszöntem a szülinapi kívánságokat, majd gondoltam ráírok valakire az osztályból. Legnagyobb meglepődésemre senki nem volt fenn (az osztályból), csak Nicole és az õ hűséges kutyái. Na rájuk nem írok. Fél egy felé aztán valami csörömpölést hallottam lentről, így lementem.
Anya, apa, Martin és Pauline ért haza. Ezek szerint családi program volt, amiből én sikeresen kimaradtam.
Martinnál egy ruha tartó volt, vagyis olyan amibe belerakjál a ruhákat, hogyha szállítják akkor ne porosodjon, meg ilyesmi. Apánál egy doboz. anyánál megy egy zacskó. Indultam feléjük, mikor Pauline szembejött és felhívott a szabályába. Szülinapi jókívánság: semmi..
Nem tudom miért hívott fel, fent meg elmondta, hogy igazából õ sem tudja. Ah. mindegy. Bementem a szobámba és ott ültem (szomorúan) kb. fél háromig. Ekkor megcsörrent a nem túl menő telefonom.
-Igen?- szóltam bele. miután láttam, hogy Hope az.
-Szia mit csinálsz? Nincs kedved átjönni? Unatkozom!- hadarta.
-Szia, nem is tudom-kezdtem, de nem tudtam befejezni mondandómat.
-Jaj, gyere át légyszi- vette könyörgősre.
-Rendben, megkérdezem anyut, majd vissza hívlak.
Letettem a telefont és kiindultam a szobámból, de az ajtónál megtorpantam, mivel anya egy csodaszép ruhával a kezében állt ott. 

-Kicsim azt neked vettem ,egyszerűen megtetszett és tudom, hogy jól fog mutatni rajtad.

A ruha csodaszép volt.

-Hű, köszi anya. Egyébként, meg átmehetek Hope-hoz?-tettem fel a kérdést.          -Végül is miért ne, de csak egy feltétellel.

-Igen? Mi lenne az?

-Az új ruhádba mész, szépen megcsináljuk a hajad és kisminkellek.-mondta anya, mire megrémültem.

-De hát, csak átugrom Hope-hoz.-értetlenkedtem.

-Nem! Csak akkor mehetsz, ha felveszed.

-Oké, akkor szólok Hope-nak, hogy háromra ott vagyok.-mondtam, habár még én is kételkedtem ebben az egészben. Aztán elővettem a telefonom és felhívtam Hope-ot. Közben anyu sürgött-forgott körülöttem. Három előtt tíz perccel kész is voltam, ekkor Pauline bejött egy dobozzal a kezében és felém nyújtotta.
-Ez mi?-kérdeztem mielőtt kibontottam volna.
-Jaj, ez egy cipő Paulinnak nagyon megtetszett, de mivel csak a te méretedben volt, így megvettük neked.-kibontottam a dobozt és egy fekete platformos cipő volt benne. Szerintem bazi nagy sarokkal.
-Hú, köszönöm, de szerintem én ebbe megmozdulni sem tudok, nem, hogy járni. - mondtam, majd felpróbáltam. Nagyon kényelmes volt, és csodával határos módon még el is tudtam indulni benne. 
-Gyere apád átvisz Hopeékhoz.
Lementem, mire apa és Martin "húúú"-zni kezdtek. Semmi "boldog szülinapot" vagy "Isten éltessen", csak húúú"-ztak.
-De csinos itt valaki.-mondta Martin, mire kissé elpirultam.
-Köszi. - Apu elvitt Hopeékhoz. Kitett a házuk előtt, én meg az ajtóhoz tipegtem, és bekopogtam. Hope anyukája nyitott ajtót.
-Szia Chiara, de csinos vagy, gyere be.-mondta kedvesen.
-Csókolom, köszönöm, Hopehoz jöttem.
-De hát Hope nincs itthon, azt mondta átmegy hozzád.
-Ez furcsa. Azt mondta, hogy jöjjek át, mert unatkozik, de ha nincs itthon megyek is.
-Ne, maradj, gyere be, biztosan mindjárt haza ér.
Bementem és levettem a kabátomat.
-Menj be a nappaliba, mindjárt jövök. 
Így is tettem, de a nappali teljesen sötét volt. Leültem az egyik fotelbe. Aztán majdnem szív rohamot kaptam. Mivel a villany felkapcsólódott én meg megláttam az osztálytársalmat, akik azt kiáltozták, hogy "Boldog szülinapot." 
-Köszönöm-mondtam teljesen ledöbbenve, szóval nem felejtették el.
-Ez itt a tied.-szaladt hozzám Hope és egy fotó albumot adott át nekem, amelyen azt írta, hogy BFF.♥. Kinyitottam és volt benne pár kép rólunk, meg a csajokról.-Tovább te folytasd.-mondta.
-Juj, köszi.-mondtam teljesen meghatódva. Aztán Viki lépett elém, akitől egy karkötőt kaptam, a nevem kezdõbetüjével. Nessától sálat kaptam, Elztõl meg fülbevalókat. Rékától és Chadtõl egy fénykép tartót. Tomitól egy rózsaszín(!!) haj pántot.
Danitól egy távcsövet azzal az üzenettel, hogy "Ha észre vennéd neked is jobb lenne.:)xx.D" Na ezt nem értettem, hogy miért írta. Mindegy. Ericktõl egy nyakláncot kaptam Chiara névvel. Alapból, merthogy Ericktõl kaptam nagyon örültem neki, és még azért is, mert, már nagyon régóta szeretnék egy ilyet. Erick meg, jobban nézett ki mint általában. Pedig általában "nagyon-nagyon jól, meg menőn" néz ki. Most még a szeme is nagyon csillogott. Annyira, de annyira szeretem...
Leo maradt utoljára. Tőle is egy nyakláncot kaptam, ami egy szív csüngött. Nagyon tetszett.
A meglepetés bulim nagyon jól sikerült.
Fél hét körül aztán megcsörrent a telefonom.Anya volt az. Azért hívott, hogy mindjárt értem jön. Elköszöntem a többiektől, majd Leo segített kivinni az ajándékaimat, mire kiértünk anya is megérkezett. Így gyorsan beszálltam a kocsiba.
-Miért kellett eljönnöm?
-Mert megyünk valahová.
-Oké.-mondtam és csendben utaztam tovább, mert kissé haragudtam anyára, mivel még fel sem köszöntött. Legközelebb egy étterem előtt álltunk meg.
-Gyere már be.-monda anyu.
Be is mentem és nagyon meglepődtem. Egy nagy asztal volt a terem közepén. Apa, Martin és Pauline is ott ült. Ez még semmi. Ugyanis négy további személy ült az asztalnál. Nagyiék voltak. Meghatottan odaszaladtam (?) hozzájuk, mire mind "Boldog Szülinapot" kívántak. Leültem, majd megvacsoráztunk, majd kilencig beszélgettünk.
-Kicsim, most pedig megkapod az ajándékod, amit mind közösen vettünk neked.
-De hát, már kaptam a ruhát, meg a cipőt, és ezt az egészet.-hadartam.
-Igen, de még ez is a tiéd.-mondta apa és egy
dobozt nyújtott felém. Kibontottam, egy telefon volt benne. Telefon? IPhone. Wow.
-Köszönöm.-ugrottam apa nyakába, végre lecserélhetem a régi telefonom. Haha.
Hát végül is a szülinapom, amit "mindenki elfelejtett", vagyis mégsem, nagyon jó volt. Nem csak az ajándékok miatt, hanem azért, mert ennyien gondoltak rám, és persze azért, mert a nagyszüleim (mindkét pár!!) ideutazott Magyar országról értem!
Nagyon szeretem őket!<3