1.A hir.

Január 27. kedd.

Reggel hullafáradtan ébredtem, mivel ma van Hope szülinapja, tegnap éjfélig fenn voltam. hogy felköszönthessem, így csak egy óra után aludtam el. Mindegy, ennyit Hopeért igazan megtehetek. :-) Az almos állapotom ellenére hamar elkészültem és indultam is a suliba. Ma van a II. félév első napja. A múlt heti szünet után jó lesz újra látni a többieket. Mondjuk volt akivel a szünet alatt is sokat találkoztam (Hope, Viki, Elz, Nessa), de olyan is volt akit nem is láttam.A suliba érve megláttam Hope-ot, akit jó páran körül vettek [ érthető szülinapja van :) ]. Ahogy meglátott elkezdett szaladni felém, majd a nyakamba ugrott.
-Wiii.16 lettem - kiáltotta boldogan.
-Igeen. Boldog szülinapot!- mosolyogtam rá - Gyere, szülinapod alklmából meghívlak a büfébe!
-Okééé, csak szólok Carlnak, hogy majd szüneten találkozunk.- szaladt oda barátjához, közben én elindultam a büfé felé. Miután bevásároltunk felmentünk az osztályba és leültünk.
 Az órák hamar elteltek, egyik tanár sem volt annyira gonosz, hogy első órákon tanítsanak. Ennek persze mi nagyon orültünk:D 
Órák után  Hope-val álltam a suli előtt és Carlt vártuk. Miután kijött ,elhívott minket egy kávézóba. Mondtam neki. hogy menjen csak Hope-val legyenek ketten , de nem engedtek el, muszáj volt velük menjek.Háromtól egészen ötig beszélgettünk, meg hhülyültünk.  Észrevettem, hogy Carl nem is annyira bunkó mint elképzeltem. Hazaérve beültem a gép elé (igen  a nappaliba, mivel  a laptopom összzetört). Unalmasan és békésen teltek a perceim, míg az én drága Martin batyum haza nem ért. Ugyanis mikor hazaért anyu megkért, hogy kapcsoljam ki a gépet és figyeljek rá, mert apuval együtt fontos közölnivalójuk van.
-Nos gyerekek, khm - kezdte apu - az van, hogy, khm, hogy khm....
-Kinyögöd már végre? Varnak a haverok.- Szólalt meg Martin.
-De hát most értél haza - értetlenkedtem -hova akarsz maris menni?
-Chaten varnak, diliske. - lökte a kepémbe.
-Hé, nem is vagyok dilis.- tiltakoztam.
-Khm- hallottuk ismét - Gyerekek fontos bejelentenivalónk van.- vette át anyu  a szót.- Az van, hogy elköltözünk.
Stop. Kész. Vége. Megállt bennem az ütő . Szerintem ezzel Martin és Pauline is így volt, mert két perc után mégis én szólaltam meg elõször.
-Mi? Mikor? Hova? Miért? - szaladt ki belõlem, miközben a könnyeimmel küzködtem.
-Március 8 körül, Londonba, a munkánk miatt.
-Mi?? Nem, én nem megyek. Mi lesz így a barátaimmal? Március 7. én van a szülinapom, miért pont akkor? Most lettem 9. es, így nem tudom befejezni az evet. Nem egyszerűen nem mehetek!!!-kiáltottam.
-Jól van, nyugodj meg. - simogatta meg anyu a hátam. -Minden rendben, megoldjuk, addig meg beszélünk erről.
-Nem, nem  oldjuk meg, én itt maradok.- kiáltottam, majd felszaladtam a szobámba...
Így történt, hogy a viszonylag jó  napomból rém álom lett.!